· Névnap: Imre

Gazdaság

Portfolio.huGazdaság

Gundalf-ügy: kémkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoznak

Az ügyészség november 4-én elkülönítette a Gundalf-ügy egyik ágát, és átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI). Egy határozatból most derült ki, hogy a Tisza Párt ellen irányuló feltételezett titkosszolgálati akció ügyében kémkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt is folyik eljárás – tudta meg…

Portfolio.huGazdaság

Új pénzügyi funkciót vezet be az Anthropic a csúcsmodelljében

Személyes pénzügyek nyomon követésére alkalmas funkcióval bővíti a Claude nevű mesterségesintelligencia-alapú chatbotját az Anthropic. A tőzsdei bevezetés (IPO) előtt álló vállalat csütörtöki bejelentése szerint az újítás még a héten elérhetővé válik béta verzióban a fizetős csomagot használók…

Portfolio.huGazdaság

Véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának a Tisza-kormány, korlátozzák a cégfelvásárlásokat is

Januártól megszüntetné a magyar aranyvízumprogramot a Belügyminisztérium, a már kiadott engedélyeket pedig lejáratuk után nem lehetne meghosszabbítani. A csütörtökön társadalmi egyeztetésre küldtöt salátatörvény-tervezet a külföldi felvásárlások ellenőrzését is átírná: hat ágazatban a megvásárolni…

Portfolio.huGazdaság

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens…

Portfolio.huGazdaság

Nagy bejelentést tett az OpenAI: történelmi lépésre készül a cég

Az OpenAI bevételeinek döntő részét már a vállalati ügyfelek adják, a cég pedig jövőre, vagyis 2027-ben készen állhat a tőzsdei bevezetésre – jelentette ki Greg Brockman, a társaság elnöke. A mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalat jelenleg gőzerővel von be friss tőkét, miközben az üzleti…

Portfolio.huGazdaság

Bejelentette az áruházlánc: Budaörsön nyitja meg új egységét

2027 végén Budaörsön nyitja meg negyedik magyarországi szakáruházát a Bauhaus – jelentette be a barkácsáruházlánc a LinkedIn-oldalán. A beruházás terve már közel tíz évvel ezelőtt felmerült, az akkori elképzelések szerint 2019-ben nyílt volna meg az üzlet.

Portfolio.huGazdaság

Új ellensége lett az amerikai AI-forradalomnak: a helyi választó

Az amerikai választásokon az adatközpontok építése politikai üggyé vált, ami lassabbá és drágábbá teheti az AI-infrastruktúra kiépítését. Az NBC exit pollja szerint a válaszadók közel négyötöde ellenzi, hogy ilyen létesítmény épüljön a lakókörnyezetében, csaknem 60 százalékuk pedig fontos vagy…

Portfolio.huGazdaság

Tanács Zoltán: komoly lehetőségek várhatnak a magyar cégekre Indiában

2027 első felében ismét összeül az indiai–magyar vegyes bizottság, hogy kutatási, tudományos és vállalati együttműködési lehetőségeket azonosítson – mondta Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter Facebook-videójában. A digitalizáció és a technológiai innováció mellett az energetikában,…

Portfolio.huGazdaság

Lépett a Bank of England is, három év után emelt újra kamatot

Három év után először emelt kamatot a brit jegybank, amely a vártnál jóval szigorúbb hangvételt megütve 3,75 százalékról 4 százalékra növelte az irányadó rátát. Bár a döntéshozók most egyhangúlag a szigorítás mellett szavaztak, a következő, legkésőbb februárra várt kamatemelés körül már komolyabb…

Portfolio.huGazdaság

Krugman figyelmeztet: falak állnak az AI-száguldás útjában

Paul Krugman szerint az amerikai AI-beruházási hullám jóval hamarabb ütközhet korlátokba, mint ahogy azt a piac legoptimistább szereplői feltételezik. A Nobel-díjas közgazdász arra figyelmeztet, hogy a dráguló finanszírozás és az adatközpontokkal szembeni társadalmi ellenállás érdemben lassíthatja…

Portfolio.huGazdaság

Ha ezt a Fed elnöke meglátja, repesni fog az örömtől

Vártnál jóval erősebb termelékenységi adat érkezett az Egyesült Államokból, ahol a munkaerő termelékenysége a harmadik negyedévben évesítve 3,6 százalékkal nőtt. Ez meghaladta a 2,8 százalékos várakozást és az előző negyedév 2,1 százalékos eredményét is, miközben a munkaerőköltség 0,7 százalékkal…

Portfolio.huGazdaság

A vezetők kezében a kiégés elleni gyógyír receptje − Még több tapasztalat-átadás a munkaügyek világából az ősz HR-csúcsán

A mind gyakoribbá váló kiégés megelőzésében és kezelésében kulcsszerepe van a vezetői attitűdnek: a munkaterheléstől az igazságos bánásmódig számos tényező lenne ugyanis orvosolható kompetens vezetői fellépéssel. Rendkívül gyakori azonban felsőbb pozíciókban az inkompetencia. Védőhálóként egy…

Portfolio.huGazdaság

Új világot ígér a NAV elnöke

Sajtóbeszélgetést tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, első alkalommal azóta, hogy szeptemberben hivatalba lépett Sádt Mónika elnök. Az eseményen szóba került több adószakmai kérdés, és kiderült, hogy az új elnök kifelé és befelé is új megközelítést képvisel, a kommunikációban, és…

A mentéshez lépj be.

Belépés

Nincs még fiókod? Regisztrálj ingyenesen

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.