Európa-liga: Joseph duplájával Milánóban is győzött a Fradi
Továbbra is százszázalékos a zöld-fehérek mérlege a sorozat alapszakaszában.
Továbbra is százszázalékos a zöld-fehérek mérlege a sorozat alapszakaszában.
A magyar csapat Montenegrót győzte le Tatabányán 32–21-re, Eb-selejtezőn.
Magyar Péter november 4-én Vácon, a Brusznyai Árpád-emlékesten mondott beszédet. Rétvári Bence a színházi helyszín miatt fogalmazott meg kritikát.
Többször megszúrta volt férjét, majd saját magát sebesítette meg, hogy áldozatnak tűnjön
Ügynökmúltja van Gedó Györgynek – figyelmeztették Csötönyi Sándort. Tény, Fenyvesi Csaba, Kárpáti György és Novák Dezső után újabb olimpiai bajnokról beszélnek
Lélegzet-visszafojtva követték sokan a híreket, de most jó hír jött: előkerült a 14 éves Anna! Családja már elindult érte.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy kommentben azt írta: „lesz változás ebben is”. Vajon átalakulhat a magán- és az állami egészségügy viszonya?
Csaknem háromezer magyar általános iskolát vizsgáltak meg a kutatók, és aggasztó eredményre jutottak: az intézmények közel felében nem működött szervezett program az iskolai bántalmazás megelőzésére. A kisebb iskolákban még rosszabb a helyzet. Megnéztük, hogyan próbálják megvédeni a gyerekeket Finno
A Párizsban bronzérmes sportlövő, Major Veronika a dohai világbajnokságon is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Már 2017-ben hivatalos jelentésben dokumentálták a kommunista állambiztonság mágnesszalagos nyilvántartásának súlyos hiányosságait. Kilenc évvel később megnyitották az adatbázist, és már másnap kiderült, hogy egy megfigyelt ember neve tévesen az ügynökök közé került. A levéltár vezetője szerint több
Több embert is megölhetett volna egy férfi Pécsen: áramot vezetett egy mauzóleum fémkapujába, amelynek érintése akár halálos is lehetett volna. A biztonsági őr fedezte fel a veszélyes szerkezetet.
Két nő több mint egymillió forintnyi értékét lopta el a gyanú szerint egy tatai strandról az a 44 éves férfi, akit több elfogatóparancs alapján kerestek a rendőrök.
Hangszórót, fejhallgatót és túlélőkéseket lopott egy gyomaendrődi üzletből egy férfi, majd amikor meglátta a rendőröket, futásnak eredt. A menekülésnek a közeli temetőben lett vége, ahol a járőrök utolérték és megbilincselték.
Mindössze kilencéves volt a kislány, akit egy családi látogatás során szexuálisan bántalmazott egy férfi. A gyermek felébredt, és csak annyit mondott: hiányzik az édesanyja. A férfit most jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélték.
Gyömrő után Svédországból, Németországból és Lengyelországból is hasonló esetekről érkeztek hírek. Ausztriában már 13 bejelentésnél tartanak.
Megnyíltak az ügynökakták, és ismert nevek kerültek elő. Van, aki tagadja a jelentéstételt, megint más hallgat.
Tizenhét eltűnt gyermek holttestéről, politikusokról és egyházi személyekről beszél Fehér János. De mennyi igaz a Till Tamás-ügy vádlottjának állításaiból?
Az ügynökakta-nyitogatás során fény derült az olimpiai bajnok labdarúgó, Novák Dezső ügyére is.
Leköszönt Csercseszov, az Ahmat Groznij vezetőedzője, s így hazatér két magyar segítője, Máté Csaba és fia, Roland. Gödön és Dunakeszin folytathatják.
Jónéhány híresség, köztük Bodrogi Gyula és Keresztes Ildikó beszél arról, mit éreztek, amikor megtudták, súlyos kór támadta a szervezetüket.
Ököllel, kővel, majd ugyanazzal a viperával verte egymást két férfi Sajószentpéteren. A verekedésnek azzal lett vége, hogy egyikük a Sajóba dobta a fegyvert.
Elképesztő jelenetek játszódtak le a salgótarjáni kormányablaknál: egy férfi saját maga kérdezte meg a pénztárcája eltűnésével gyanúsítható nőt, aki szemrebbenés nélkül tagadott. A pénz azonban hamar meglett.
Televíziós sztárok, olimpiai bajnokok, politikusok és egyházi vezetők neve is előkerült a megnyitott ügynökaktákból. Több ismert ember múltja is új megvilágításba kerülhet.
Ismert zenészek, színészek és televíziós személyiségek neveire bukkantak az újonnan megnyitott állambiztonsági adatbázisban. Több meglepő találat is akad.
Továbbra sincs nyoma a 14 éves Kamillának. A keresési felhívás alatt megjelent egyes hozzászólások komoly felháborodást váltottak ki.
Nincs több hír ebben a nézetben