· Névnap: Imre

Legfrissebb

port.huKultúra

6 súlyos hiba hollywoodi forgatásokon, amely tragédiával végződött

A hollywoodi akciófilmekben szinte mindennaposak a hatalmas robbanások, az elképesztő autós üldözések és a hajmeresztő kaszkadőrmutatványok. Nézőként persze könnyű megfeledkezni arról, hogy ezeknek a jeleneteknek az elkészítése olykor komoly veszélyekkel jár, még akkor is, ha a forgatásokon…

port.huKultúra

Megvan, ki váltja Rónai Egont, ismerős arc tér vissza az Egyenes Beszédben

Azurák Csabát szerződteti az ATV az Egyenes Beszéd megüresedett műsorvezetői székébe, Rónai Egon október végi távozása után. A csatorna közleménye szerint az ATV emblematikus műsora kategóriájában nemcsak piacvezető, de „olyan releváns igazodási pont a közélet kérdéseivel kapcsolatban, amely…

port.huKultúra

Kiderült, hol folytatja a Tények megszűnése után Andor Éva

Még augusztusban derült ki, hogy a TV2 hírműsorának teljes átalakításával több ismert arc is otthagyja a csatornát. Köztük volt a híreket 2002-től előbb riporterként, majd műsorvezetőként szállító Andor Éva is. A csatorna egyik legmeghatározóbb arca bejelentette, hogy a korábban a férje által…

port.huKultúra

Bud Spencer előtt tiszteleg a pénteken kezdődő 24. Olasz Filmfesztivál

Az Isten mindenkinek megbocsát (Che Dio perdona a tutti) című vígjáték nyitja november 6-án 18.30-kor a 24. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. Arturo tökéletes ingatlanügynök, szerelmi élete azonban kevésbé sikeres. Csupán egyetlen szenvedélye van: az édességek. Szinte újjászületik,…

port.huKultúra

Megvan, mikor lesz az X-Faktor első élő adása és a döntő

Úgy néz ki, kiderült, mikor lesz az X-Faktor idei évadának utolsó adása – írja a Rekláminvázió. A blog az RTL által néhány napja közétett Facebook-eseményben szúrta ki, hogy az ott meghirdetett jegyértékesítés alapján ezeken a szombatokon lesznek az élő show-k:

port.huKultúra

Improvizáció mellett jótékonysággal tér vissza a Beugró

Egyetlen estére újra összeáll a Beugró eredeti csapata, hogy december 1-jén különleges módon emlékezzenek meg az egy éve elhunyt Kálloy Molnár Péterre. Az ikonikus négyes többi tagja, Pokorny Lia, Szabó Győző és Rudolf Péter mellett visszatér műsorvezetőként Novák Péter, valamint a többször…

port.huKultúra

Hello Tourist! - 2027-ben visszatér a Csinibaba Táncdalfesztivál

Ez a zenei változatosság határozza meg a 2027-es műsor felépítését, miként a korszakot is: az ország megnyílt a világ felé, a világ felénk. Úgy a turizmus, mint a globális hatások tekintetében. Folyamatosan jelentek meg az új kulturális minták, miközben még erősen jelen voltak a korábbi évtizedek…

port.huKultúra

Alaposan átalakítja az esti műsorrendjét az RTL

November 9-én, hétfőtől átalakul az RTL hétköznap esti műsorrendje, miután véget ér A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! című reality. Érkezik a Gundel Takács Gábor vezette Hotel Blöff, a hétfő esti kínálatban pedig, ahogy az már ezen a héten is történt, A Bírónő helyett a Sandokan kap helyet.

port.huKultúra

Legszemélyesebb lemezét hozza el a Conjurer

A Conjurer debütnáló lemeze, a Mire (2018) megjelenése óta radikális fejlődésen ment keresztül. Az ezt követő Páthos pedig a legizgalmasabb brit metálzenekarok közé emelte őket. Miközben sorra érkeztek a jelölések és a különféle méltatások, a négytagú zenekar sikeresen megőrizte eredeti…

port.huKultúra

Három új tévécsatorna jön 2027-ben a magyar képernyőkre

A megállapodás a Network4 hét saját csatornája (TV4, Story4, Film4, Galaxy4, Max4, Arena4, Match4), valamint a médiacsoport által képviselt négy Viasat World csatorna (Viasat Nature, Viasat Explore, Viasat History, Viasat Epic Drama) mellett három új csatornára is kiterjed: a Viasat True Crime, a…

port.huKultúra

Ázsia Expressz: aki háttértévézésre használta a műsort, az nagyot nézhetett, ilyen ordibálást ritkán hallani a TV2 sztárjaitól

Ahogyan azt itt, a PORT oldalán is megírtuk, az Ázsia Expressz szereplői között egyre jobban éleződnek ki a feszültségek, a Kincsvadászok régiségkereskedőjét, Molnár Viktort és a fiát, Tituszt például többen is kinézték maguknak, a legutóbbi adásban pedig újfent kapták az ívet rendesen.

port.huKultúra

Ilyen brutális összeget keresett a Warner vezére a cég eladásán

Ahogy a Port is megírta, október 7-én a Paramount 110 milliárd dollárért felvásárolta a Warner Bros Discoveryt. Az üzlet létrejöttében a legnagyobb szerepet az eladó részéről David Zaslav, a Warner Bros. Discovery vezérigazgatója játszotta, aki 2022 óta töltötte be ezt a tisztséget, és mára…

port.huKultúra

Túl híres, túl jóképű: 7 sztár, aki hiába vágyott egy legendás szerepre

Azt gondolnánk, ha valakinek már neve van Hollywoodban, akkor nem lehetne számára probléma bejutni egy-egy meghallgatásra. Csakhogy a hírnév néha kimondottan hátrány, ugyanis akadnak hatalmas sztárok, akik hiába szerettek volna egy később legendássá vált karaktert eljátszani, még csak arra sem…

port.huKultúra

Meghalt Tinto Brass, a Caligula legendás rendezője

93 éves korában elhunyt Tinto Brass olasz filmrendező, aki leginkább a Caligula és a Kitty szalon című erotikus történelmi drámáiról vált ismertté. Halálhírét szerdán a családja erősítette meg az olasz ANSA hírügynökségnek. Brass pályafutását számos botrány és cenzúrával vívott küzdelem kísérte,…

A mentéshez lépj be.

Belépés

Nincs még fiókod? Regisztrálj ingyenesen

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.