Újabb bombafenyegetések bénították meg Európa légi közlekedését
Két nappal az előző európai bombariadós hullám után csütörtökön ismét több légitársaság járatát érte bombafenyegetés, írta meg a Sky News.
Két nappal az előző európai bombariadós hullám után csütörtökön ismét több légitársaság járatát érte bombafenyegetés, írta meg a Sky News.
A Hónap Kincse kamarakiállítás-sorozat keretében, szerdától egy hónapon át látható a Magyar Nemzeti Múzeumban az az ókori Apolló-szobor, amelyről azt hitték, hogy elveszett a második világháború idején.
Új utazási termékkel kísérletezik az amerikai JetBlue légitársaság és a Virgin Voyages hajótársaság: olyan komplett karibi üdülési csomagot állítottak össze, amelyben már a repülőút is kizárólag felnőtteknek szól.
A 2026. november 11-én esedékes általános sztrájk várhatóan fennakadásokat okoz majd a légi közlekedésben és a tömegközlekedésben, de negatívan befolyásolhatja a szolgáltatásokat, a kulturális intézményeket, kiskereskedelmet, a vendéglátást, de még a szállodákat is.
Az elemzésből kiderül, hogy a szállodák többsége – mintegy 62 százaléka – a valóságban sokkal jobb élményt nyújt, mint amit a hivatalos csillagbesorolása ígér, míg mindössze 19 százalékuk marad el a várható szinttől.
Az egyik online utazási iroda adatai szerint az elmúlt 7 napban Egyiptom vált a magyar utazók első számú úti céljává, megelőzve a rangsort egy héttel korábban vezető Máltát.
Az Eurostat legfrissebb, 2025-ös adatai alapján Magyarország vezeti az egy lakosra jutó éves vasúti utaskilométerek rangsorát.
Bécsben csaknem 97 százalékkal csökkent a bérelhető elektromos rollerek szabálytalan parkolása miatt kiszabott bírságok száma a 2023-ban bevezetett szigorú szabályozásnak köszönhetően. A város jelentősen korlátozta a szolgáltatók és a járművek számát, kijelölt parkolóhelyeket hozott létre, és…
Megnyílt a Remise Rosa, a HELLO WOOD legújabb svájci projektje: a 2500 négyzetméteres, egész évben működő városi találkozóhely az éttermi élményeket, a sörkertet, a teraszokat és a játékos építészeti megoldásokat egyesíti.
Európa több országában komoly riadalmat keltettek kedden a menetrend szerinti légijáratok ellen érkezett bombafenyegetések.
Turisztikai stratégiát mutatott be az Európai Bizottság szerdán, célja az ágazat versenyképességének, fenntarthatóságának és ellenálló képességének növelése, valamint az, hogy Európát a világ vezető turisztikai célpontjává tegye.
Globális ausztrál turisztikai cég, a WebBeds, vásárolt fel egy román idegenforgalmi szolgáltatót.
57 százalékkal csökkent a Magyarországon forgalmazott üdítőitalok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta - derül ki a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség legfrissebb, 2025-ös adataiból.
A dél-alföldi fürdőváros nemcsak változatos kikapcsolódási lehetőségeket kínál, hanem a látogatók visszajelzései alapján magas színvonalon is teljesít.
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
A Lufthansa Csoport – a kapacitás jobb kezelése érdekében - tovább módosítja a jegyértékesítési határidőket.
A geopolitikai konfliktusok, a növekvő repülőjegyárak és a megélhetési költségek emelkedése ellenére is újabb rekordot dönt a globális turizmus 2026-ban.
Az ókori, Kr. u. 1-3. századi Egyiptomból származó, úgynevezett fajjúmi múmiafestészet arcképeiből nyílt kiállítás az Ara Pacis oltárához (az augustusi béke oltára) tartozó múzeumban Rómában kedden.
A jövő év végéig lezárulhat a Petőfi híd teljeskörű felújításához szükséges engedélyezési tervek elkészítése és a hatósági engedélyek megszerzése, ezt követően dönthet majd a főváros a beruházás pontos műszaki tartalmáról – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A november elején induló projekt célja, hogy a városba érkező turisták egy központi helyszínen kapjanak áttekintést Szentendre kulturális örökségéről, művészeti értékeiről és látnivalóiról. A fogadótér a jól ismert nevezetességek mellett a város kevésbé ismert helyszíneire is ráirányítja majd a…
Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány – derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának…
November 9. és 15. között a Márton-napi hagyományoké és a libás különlegességeké lesz a főszerep a budapesti Time Out Marketben, ahol a magyar klasszikusok mellett ázsiai, portugál és mediterrán ihletésű fogásokkal is készülnek a séfek. Gyakorlatilag mindegyikbe belekóstoltunk a gasztroprogram…
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán, közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
Átfogó médiajelenléttel megtámogatott Black Novemberrel, négyéves kihagyást követően újraindított Év Szállása versennyel, valamint korszerűsített látványvilággal és felülettel segíti partnerei év végi telítettségét a Szallas.hu. A hazai piac meghatározó szereplője olyan komplex eszköztárat ad a…
Nemzetközi szakembergárda és egy svájci kötélfonó mester közreműködésémátrvel feszítették ki a Mátraszentistváni Sípark új négyüléses felvonójának szállítókötelét. Az oszlopok felállítása után ezzel a leglátványosabb szakaszához érkezett a hazai léptékben is ritkaságszámba menő családi…
Nincs több hír ebben a nézetben