· Névnap: Imre

Utazás

DriveUtazás

Európa legszebb szabadtéri jégpályái közé válogattak egy budapestit

A téli utazásoknak nem kell a karácsonyi vásárokra korlátozódniuk: Európa számos nagyvárosában különleges környezetben kialakított szabadtéri jégpályák is várják a látogatókat. Mutatunk 12 helyszínt, ahol kastélyok, történelmi épületek és városi parkok adják a hátteret a korcsolyázáshoz.

DriveUtazás

Vörös Halál Tornya: politikai foglyok őrölték az uránt a szovjet atomprogramhoz

Csehország északnyugati részén, Ostrov közelében áll egy óriási ipari torony, ami első pillantásra akár egy elhagyatott gyárépületnek is tűnhet. A Vörös Halál Tornya azonban a kommunista diktatúra egyik legsötétebb időszakának emlékét őrzi: az itt működő kényszermunkatáborban politikai foglyokkal…

DriveUtazás

Milliók esznek mérgező kagylót Indonézia legnagyobb városában

Indonézia egyik legnépszerűbb tengeri étele a zöldkagyló, ami alacsony ára miatt széles körben fogyasztott alapanyagnak számít. Jakartában azonban a helyi halászok egyre nehezebb körülmények között jutnak hozzá, fogyasztása pedig komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet. A háttérben egy…

DriveUtazás

Karácsonyi vásárok Bécsben: már november 6-án indul a szezon

A magyar utazók körében is népszerű Bécsben már november elején megnyílnak az első karácsonyi vásárok, köztük a schönbrunni kastélynál és a Stephansplatzon rendezett adventi vásár. A város egyik legismertebb eseménye, a Rathausplatzon tartott Wiener Christkindlmarkt november 13-án kezdődik.…

DriveUtazás

Bolondtornyok magasodnak az Alföldön, kevesen tudják, mire szolgáltak

Mezőhegyes határában különös, téglából épült tornyok magasodnak, amelyekről első pillantásra nehéz megállapítani, milyen célt szolgálhattak. A helyiek csak bolondtornyoknak nevezik őket, történetük azonban szorosan kapcsolódik a település világhírű lótenyésztési múltjához.

DriveUtazás

Almának néznéd, pedig egyetlen harapás is megölhet

A Karib-térség tengerpartjain egy apró, almára emlékeztető gyümölcs is komoly veszélyt jelenthet. A manszanilyafa termése súlyos mérgezést okozhat, de a növény többi része sem ártalmatlan: már a nedvével való érintkezés is fájdalmas sérüléseket idézhet elő.

DriveUtazás

10 mesebeli falu Európában, ha idén már elkerülnéd a nagyvárosokat

Az év vége közeledtével érdemes a népszerű európai nagyvárosokon és a híres karácsonyi vásárokon túl is körülnézni. A kontinens kisebb települései között ugyanis számos olyan falu akad, amely nyugodtabb környezetével és változatos látnivalóival akár egy többnapos kiránduláshoz is ideális. Ezek…

DriveUtazás

Még ma is a város fölött lógnak Grúzia „repülő koporsói”

Grúzia nyugati részén, meredek hegyoldalak közé szorulva fekszik Csiatura, ahol a házak fölött ma is rozsdás kötélpályák és elhagyott felvonóállomások idézik a szovjet korszakot. Az egykor bányászokat és helyieket szállító, szűk fémkabinok idővel annyira elhasználódtak, hogy a „repülő koporsók”…

DriveUtazás

5 különleges étterem a Bakonyban, köztük egy Michelin-ajánlott bisztró is

A Bakony egész évben népszerű a kirándulók körében, a túraútvonalak mellett azonban a környék éttermeit is érdemes felfedezni. A kreatív bisztróktól a Michelin-ajánlott vendéglátóhelyekig öt olyan bakonyi éttermet ajánlunk, amelyek egy kirándulás utáni ebédhez vagy egy ráérős vacsorához is jó…

DriveUtazás

250 rendőr sem fedezte fel, mi épül egy olasz hegy belsejében

Torino közelében, egy hegy belsejében különös templomrendszer húzódik, amit egy spirituális közösség tagjai több mint egy évtizeden át titokban építettek. Az Emberiség Templomai nevű komplexum termeit színes freskók, mozaikok és üvegkupolák díszítik, létezésükről ráadásul az olasz hatóságok csak…

DriveUtazás

300 forintos belépő is van: nagyot akcióznak novemberben a magyar fürdők

Novemberben a megszokottnál több és jelentősebb kedvezményt kínálnak Magyarország termálfürdői. Van, ahol a belépők árából engednek, máshol extra szolgáltatásokat biztosítanak a jegyek mellé. Mutatjuk, melyik fürdőben milyen akciókra számíthatunk az ősz utolsó hónapjában.

DriveUtazás

9+1 varázslatos európai úti cél, amit télen kell meglátogatni

Hangulatos karácsonyi vásárok, hófödte hegycsúcsok és napsütötte tengerpartok: Európa a téli hónapokban is változatos úti célokat kínál, a nyüzsgő nagyvárosoktól a csendesebb, természetközeli vidékekig. Az Euronews válogatása alapján tíz olyan helyet mutatunk be, amit az év leghidegebb időszakában…

DriveUtazás

Hónapokra bezárt Magyarország egyik legszebb kilátója

Idén már nem látogatható a Sasbérci-kilátó, melynek tetejéről a Börzsönyre és a Mátrára, tiszta időben pedig akár a Tátrára is rálátni. A szezonális lezárás várhatóan 2027 áprilisában ér véget, így legközelebb csak jövő tavasszal kereshetjük fel.

DriveUtazás

10 olcsó európai város, ahol 2027-ben sem kell vagyonokat költeni

Ha 2027-ben megfizethető európai városlátogatást tervezünk, a legnépszerűbb úti célokon túl is érdemes körülnézni. A Balkántól egészen Spanyolországig tíz olyan várost mutatunk, ahol látnivalókból sincs hiány, az étkezés és a helyi közlekedés pedig sokszor jóval kevesebbe kerülhet.

DriveUtazás

Évtizedekre befalazták Budapest sziklába vájt templomát

A Gellért-hegyi sziklatemplom bejáratánál ma is látható egy darab abból a betonfalból, ami évtizedeken át elzárta a szentélyt a hívek elől. A pálosok számára kialakított barlangtemplom története azonban jóval korábban, egy franciaországi zarándoklat nyomán kezdődött.

DriveUtazás

Tragikus szerelem állhat a Balaton szív alakú sírkövei mögött

Balatonudvari régi temetője a tó északi partjának egyik kevésbé ismert látnivalója, ahol több mint ötven szív alakú sírkő maradt fenn. Hogy miért éppen ilyen formát kaptak, arra a mai napig nincs biztos válasz, a kövek eredetéhez azonban több történet is kapcsolódik.

DriveUtazás

Rejtett kamera is lapulhat a szálláson, de nem ez az egyetlen kockázat

Egy szállodai szoba elfoglalásakor érdemes néhány percet a biztonságra is szánni. A nyilvános Wi-Fi-hálózatok, az okoseszközök vagy akár egy elrejtett kamera ugyanis a személyes adatainkat és a magánéletünket is veszélyeztethetik. Mutatjuk, mire érdemes figyelni egy hotelben vagy kiadott…

DriveUtazás

Hónapokat is várhatunk a kártérítésre ezeknél a légitársaságoknál

Egy járatkésés önmagában is kellemetlen, a helyzetet pedig tovább ronthatja, ha a jogosan járó kártérítés megszerzése hosszadalmas ügyintézéssel jár. Egy friss felmérés 22 európai légitársaságot hasonlított össze aszerint, milyen arányban rendezik az utasok kárigényeit, és milyen gyakran jutnak…

DriveUtazás

Még a Louvre sem fért a dobogóra: ezek a világ legnépszerűbb múzeumai

Évente milliók keresik fel a világ legismertebb múzeumait, a leglátogatottabb intézmények között pedig egyre nagyobb figyelmet kapnak az ázsiai helyszínek. A legfrissebb rangsor szerint a Louvre például még az első háromba sem került be: a dobogó mindhárom helyét kínai intézmények szerezték meg.

DriveUtazás

Mintha bármikor ledőlnének, pedig szilárdan állnak Pákozd hatalmas sziklái

A Velencei-tó közelében kirándulva különös sziklaalakzatokra bukkanhatunk. A hatalmas, egymáson nyugvó gránittömbök némelyike olyan bizonytalanul áll, mintha bármelyik pillanatban kibillenhetne a helyéről. A pákozdi ingóköveket azonban nem emberi kéz helyezte egymásra: szokatlan formájukat…

DriveUtazás

26 évig titokban építették Tito hatalmas atombunkerét

Jugoszlávia egykori vezetője, Josip Broz Tito számára épült az a hatalmas föld alatti komplexum, amelynek létezését évtizedeken át szigorúan titkolták. A Bosznia-Hercegovinában található bunkeren 26 éven keresztül dolgoztak, hogy egy esetleges atomtámadás során menedéket nyújtson az ország…

A mentéshez lépj be.

Belépés

Nincs még fiókod? Regisztrálj ingyenesen

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.